Hazafelé sétáltam éppen a körúton.
Hideg volt. Nagyon persze nem fáztam csak éppen egy kicsit csípte a tél a kezem.
Vadonatúj elméletemnek tettem eleget azzal, hogy nem szálltam fel a villamosra.
Azért nem szálltam fel, mert nem volt muszáj, nem siettem éppen sehová, így inkább sétáltam egy táskával és egy doboz kifacsart gyümölccsel..
Egész jól haladtam.. egészen magammal..
ha piros volt a lámpa megálltam.. másra nem is figyeltem. Nem kellett.
Aztán egyszercsak figyeltem másra is, mert hirtelen kellett.
Váratlanul hozzám szólt egy lány!
Útbaigazítást kért. Igen útbaigazítást és tőlem.
Már majdnem elővettem az ilyen helyzetekben aktuális részemről legőszintébb  “Ne haragudj, fogalmam sincs” mondatot és az ehhez társuló valóságosan sajnálkozó tekintetet amikor is kiderült, hogy nincs rá szükség, mert kivételesen tudom melyik utcát keresi.
Ennek hatására visszafoghatatlan belső öröm indult el ugrándozni bennem, de nem volt időm vele foglalkozni, hiszen éppen útba kellett igazítanom egy embert..
Azt hiszem beszédre nem került sor részemről, de szófoszlányok elhagyták a számat.
Azért mert ő folyamatosan beszélt, elmondta, hogy ő tudja, hogy hová megy csak azt nem tudja, hogy már elhagyta-e az utcát vagy csak még menjen menjen tovább és majd meglátja.. tehát csak az irányban volt bizonytalan. Sajnos.
Én persze megerősítettem, hogy igen igen arra még sokáig és akkor majd egyszercsak…
és akkor nagyon megköszönte és határozott gyors léptekkel haladt tovább vidáman.
Én is haladtam tovább az idegennek háttal ellentétesen, miközben egy térkép nyílt ki a fejemben és mintegy Darts szerűen robbantam bele a fejemben 3D-ben megvalósuló képbe, akkor körvonalazódott ki bennem jelenlegi létezésem helyszíne és az irányok, az utcák, a megállók..
és akkor hirtelen hátra fordultam és mondani akartam, hogy: Nem, nem nem Ne arraaaaa!!!!
De a határozott léptek gyorsan túl messzire vitték a rossz irányba haladót és nem tudtam neki szólni.
És elszomorodtam. Arra gondoltam, hogy szegény.. szegény most jól pórul járt. Rossz felé trappol..
Fogalma sincs arról, hogy ahová ennyire siet onnan épp nagyon gyorsan távolodik.
Ezt mások sem tudták. Talán csak én tudtam az egész világon!
Kár, hogy ismertem az utcát.. ha nem ismerem, akkor csak annyit mondok, hogy: “Ne haragudj, sajnos fogalmam sincs!” tudjátok.. ..és akkor ő megkérdez egy másik embert.
Egy olyat, aki kapásból tudja, hogy hol van.
Egy olyat kellett volna.
Egy olyat aki-teszemazt- egy a Tudod, hogy hol vagy? kérdésre minden esetben igennel tud felelni, nem pedig nemmel.
Talán ezt akkor meg is jegyzem. Legközelebb ha útbaigazítást kérnek tőlem, megkérem a kérdezőt, hogy egy másik kérdéssel kezdje.. egy olyan kérdéssel amit megsúgok, hogy feltehesse.
.. és miután azt tudom felelni, hogy Igen, tudom hol vagyok!.. nos akkor, na akkor, akkor lehet tovább kérdezni! :)
22:52