Hunyd le a szemed és képzeld el, hogy:
Nem tudod mi a fenn, nem tudod mi a lenn.. tudod, hogy gyorsan, ziláltan kerülsz egyik irányból a másikba.
Nem tudod persze, hogy éppen merre, nincsenek pontok, nincs mihez viszonyítani.. azok már elvesztek.
A stabilitás megszűnt, helyette minden képlékeny lett és lehetetlen. Ez lett az állandó, a jelen ezt a keretet kapta.
És te belehelyezkedsz ebbe a jelenbe és így már te vagy az egyik főszereplő!
A forgatás pedig kezdetét veszi!
Csapó egy! A helyszín adott, a szereplők is jelen, a forgatókönyv még nem íródott meg, a felvétel mégis elindult.
Operatőrök nincsenek, a tudatod rögzít mindent precízen. De ne figyelj rá, mert akkor hirtelen kiesel a szerepedből és ezzel a lendülettel átesel
egy olyan állapotba ahol az alap érzések: a fájdalom, a düh, a harag, és a hányinger.
És te akkor azonnal ki szeretnél kerülni innen valahogy, ki szeretnéd adni magadból a dühöt, a fájdalmat, a félelmet, a maradék érzést, a látszatot
és végül a hányingert is..
meg akarnád írni, ki akarnád találni a forgaókönyvet.
Először csak halkan, magadnak, aztán súgva a melletted csendben állónak, aztán akárkinek, de azt már hangosan.. üvöltve.
Mert már nem tudnád másképp.. mert egyszerűen már nem tudnád másképp.
és aztán mégis.. de mindegy, mert erre nincs időd, erről már lemaradtál! A jelenet halad és te vagy a főszereplő!
Kérelek kerülj képbe! Látlak, itt vagy, ez nagyszerű.
Az idő telik telik, a mutató pörög körbe, körbe, mindig ugyanabba az irányba, majd vissza és ezzel minden.. ezzel minden megtört.
Az idő ismétli önmagát, az idő visszafelé pörög, majd újra előre, de az ismétlés már torz.. túl sok a jelenben az effekt.. kevés a tiszta kép
egymásra zúdulnak a téged leginkább ölelő majd bántó saját érzéseid és észreveszed, hogy valójában a pokolban vagy!
Egy pillanatra megijedsz, megcsíped magad  hátha csak álom, de nem ébredsz fel, ebből hiszed el, hogy ébren vagy..
És felemeled a fejed, majd lehajtod, egyszerre bizonytalan vagy és magabiztos, szemlélődni vágyó főszereplő, aki nem tudja merre tart, csak halad
egy irányba és közben nem tud semmire figyelni, annyira aktívan érez…
és ez nyugtat. Tudod, hogy ha érzel, az jó.
Nyugtat, ha őszintén érzel! Az tudod, hogy felment és védőkabátot jelent még a pokolban is és semmi nem bánthat, mert érzel! És ez véd! Ez megóv!
Úgy gondolod, hogy ez valóban tisztán tart téged bármilyen rémképek között is vagy magadban.
Ha az érzés létezik és valódi, akkor nem számít a körülmény.. -gondolod te az egyik pillanatban. De ez a történet nem ilyen egyszerű..
A pillanatok hamar megszűnnek, gyorsan cserélődnek, alig, hogy észreveszed az egyiket, ráhull a következő -> a legkellemesebbre a legborzasztóbb..
És te most megijedsz, már félsz. Félsz mert arra gondolsz, hogy mi van ha  semmi elnézhető körülményt nem ad ha érzel?!?
Na akkor mi van?! És mi lesz veled itt a pokolban a védőkabát nélkül?! hm?!?
Különben is mi van veled?! Szerelmes vagy?!? éppen te és éppen itt?!? Jobb nem jutott eszedbe?
És a kérdések csak kavarognak benned: És akkor mi van ha csak te érzed? Mi van ha csak te látod?
Mi van akkor ha ez áltatás? Egy buta kis gonosz tréfa.. hiszen a pokol a helyszín.. És te itt álmokat szősz?! És boldog vagy vele..
De ez hogy lehet?! Hogyan lehet?!?
Mégis mit vársz?! Mire vársz?! zűrzavar. Nem tudod, hogy kerültél ide, de itt vagy. És ez jó. Vagy nem az? ..annak érzed.
Van egyáltalán különbség jó és rossz között?!? Tőlem ne kérj tanácsot.. hozz egy döntést!
És akkor most kis szünet. Tartsunk egy kis szünetet, mielőtt belehalunk.. én a mesébe, te a szereplésbe.
Vegyünk két nagy levegőt, egy ideig tartsuk benn, fújjuk ki, érezzük, hogy élünk és..
Csapó kettő!
Nincs megállás. Ez is csak a látszat volt, egy eltévedt gondolat egy kisablak a pokol falán.
De mi a valóság? És mi a valótlanság?! Mi igaz és mi nem?!? Ez meg miféle történet?! Mit érzel? Mit látsz?!
..most már utálod, hogy itt vagy, hogy elmentél, hogy ott voltál..
Utáltad látni a valóságot.
És itt kimaradt néhány képkocka.. látod? már múlt időben beszélsz. Teljes képzavar.
Te most azt hiszed, hogy valami történt veled és tudod is, hogy mi de nem tudod meghatározni.
Viszont igazán szánod már az elképzeléseidet, a  hiszékeny hazugságodat.
Mert ez áltatás volt. Önáltatás.
És ezt most is érzed. Persze azt ami fájdalmas.. mert még a pokolban vagy, itt minden csak árthat nem érted?!?!?
Ébresztő! Gyerünk, gyerünk ébredj fel, mert megbolondulsz!!! Rémálom nem érted?!?!
Rázd föl magad! Nyisd ki a szemed!
.. persze még nem tudod, még nem tudom ..
De tudod mit?! Lélekben készülj a felkelésre.
Még nem kell felkelned, de szoktasd magad a gondolathoz!
Arra gondolsz, hogy nem látsz. Az igazságot -egészen eddig- úgy kerülted ki, hogy azt hitted butaság az, amire nem szeretnél/nem bírsz/képtelen vagy gondolni.
De nem találod már.
És te mindent éreztél! Mindig mindent tudtál! A jó ott volt benned mindvégig, de vedd észre, hogy a helyszín a pokol.. képtelen voltál rajta felül emelkedni,
ehhez kevés volt az erőd, most már beláthatod.
Volt olyan, igen.. többször is megérkeztél haza lélekben.. és ott nem voltál már zaklatott, keserű.
De ez csak egy újabb kis ablak volt a rémálmodban, amin éppen csak kipillantottál és elengedtél mindent! Mindent, mindent!
Nem tudtad persze, hogy mennyi időre, most sem tudod.. talán örökre.. de ettől azért félsz. Rossz érzés. Tudod? Tudom.
És ez az a pillanat amikor már azt érzed, hogy el kellene aludnod.. nem maradhatsz ébren.. nem bírod tovább, annyira félsz a tudattól,
hogy már csak tudattalanul vagy képes létezni..
És el akarsz aludni, el akarsz aludni, azt hiszed az alvás a kiút a pokolból, a sötét alagútból..
és már látod is a végét, mintha egy kis fény már pislákolna, el is indultál..
És akkor a nem létező szerelmedre gondolsz, látod ahogy mást ölel éppen..
és te nem feledkezel féltékenységbe, csak méylen elszomorodsz mert rájössz, hogy ő valójában eddig is azt tette
te is más vagy, így neki talán mindegy is, és haladsz tovább egyedül
..nem vagy már ugyanaz persze. Rájössz, hogy megváltoztál.
de nincs erőd már ezzel foglalkozni, kimerültél. Magadban persze mondogatod, hogy Nekem ennél erősebbnek kell lennem! Nekem ennél erősebbnek kell lennem!
…lassan elgyengülsz, lassan elhalkulsz, úgy érzed szépen elalszol ahogy tervezted, de helyette felébredsz.
Libabőr az egész testeden, könnyek a szemedben, még kicsit remegsz és próbálod megfejteni, feldolgozni az álmot..
A fantáziád alaposan meghatározott! De kit is? Téged?! Vagy engem?!?
…mindenesetre én nem merek elaludni többé…