Hullhat hó, hullhat falevél, hullhat toll a párnámból, hullhatnak a könnyeim, de nem annyira.
A látképembe belehull egy hajtincs, a szemre ráhull a szemhéjam és a lelkemet megszállja egy álom..
éjszaka van
Sötét, ámde félelmektől, mérgektől, rémektől mentes, tiszta éjszakában vagyunk.
A sötétség néha lehangoló tud lenni, főként ha bennünk van.
A sötétben néha félek.. tegnap is elalvás előtt..
A sötétség számomra nem valóságos, ezért is rettegek.. a valótlanságban bármi megtörténhet, ami épp ésszel felfoghatatlan. Olyankor nem nyugatat meg az a gondolat, hogy: Nade ez azért lehetetlen, ez képtelenség, ilyen nincs.. mert tudod, hogy lehetséges. Bármi lehetséges.
Aztán próbálod elhessegetni a gondolatokat, a sötétséget, a homályt, a ködöt..
..felkapcsolod a lámpát, iszol egy korty vizet, szinte csak azért, hogy letisztulj..
lámpa le, vissza a sötétségbe, beburkolózva a takaróvba, párnába süllyesztett fejjel..
Elnyel a végtelen éj, az álmok, a minden és a semmi.. a határtalanság, a képzeleted, a tudatod legtarkább elemei, minden minden előkerülhet és eltarthat reggelig, vagy mégtovább…