Van úgy, hogy megfontolt vagyok. Van úgy, hogy nem fontolok meg.
Akarom, nem akarom, így vagy úgy vagy se így se úgy..
Mi a jobb.. ? Azt hiszem pár éve még sokkal többször voltam egyáltalán nem megfontolt. Most meg minden olyan körbevett, bebarikádozott, elkülönített bebörtönzött visszafojtott lett.. telik az idő és megváltoztat mindent.
Megváltoztat.
Minden itthon töltött nap után kicsit megváltozok azt hiszem..
Itt van idő benn lenni saját magamban és ott nézelődni..
Körbe nézek magamban és elbeszélgetek velem.
Megkérdezem: Mi újság?
És aztán válaszolok. És azt remélem, hogy nem beszélek magamnak mellé.
Azt remélem, hogy nem építek falakat magamba.. ha magam köré igen, az még nem baj, mert az azt jelenti, hogy azon belül ott vagyok. És akár még le is bonthatom, ha unom. Namegha tudom.
Korlátokat, falakat húzunk magunk köré. Mindenki ezt teszi. Ha pedig átesünk ezeken a korlátokon, az olyan mintha nem is emberként élnénk.
Mert annyira megfelelünk apró kis butaságoknak.
Beilleszkedés.
Okoskodás.
Blogírás.
Biztos a friss levegő teszi.. megbojgatja.. esetleg kitisztítja a mocskot a fejemből. Hát hát.
Mitévő legyek most, ilyen kitisztult kis aggyal..
Sehová nem mehetek, túl érzékeny lett.
Najó. Meggyőztem magam, így meggyőződésem, hogy egy kávéig még éppen elmehetek ilyen sérülékeny, kicsomagolt fejjel is..
Sikerült. Itt a kávé és itt vagyok én is.
Hosszú egy perc a mikró visszaszámlálását nézve.. milyen hosszú lenne az életem, ha végig ott állnék.
Szép kis időfogság lenne. Beállítanám, hogy egy óráig menjen. Elkezdene visszaszámolni. És én csak nézném, ahogy csökkennek a számok.. 49, 48, 47, 46, …, 21, 20, 19, 18, 17, …, 5, 4, 3, 2, 1, eltelt egy perc. És aztán előlről újra. Jön a következő: 59, 58, 57, … és ezek még csak percek.. ebből sok kell egy órához. És amikor végre eltelne az egy óra, újra előretekerném. Hiszen az egész életem nem egy óráig tart. Sok órán keresztül.

Hú. Ez lenne ám a hosszú élet.
De inkább így talán mégsem.
Egész megfelel ami most van, de tényleg.
És finom lett a kávém. Nagyon finom.
Még így, korlátokkal, határokkal körülvéve is finom.
Ó, jajj, de most elkezdett fogyni..
Lassan nem lesz.
…
Nem lesz kávém, viszont lesz egy üres bögrém, benne egy teljesen látszó kiskanállal.
…
Szerintem belőlem jó kis bolond lenne.
Sok bolondot leköröznék ha egyszer igazán kiesnék magamból.
De mit is, hogy is.. szóval ha kiesnék magamból.. ez talán azt jelenti, hogy ha mindenféle társadalmi kis kötelező illemszabályoktól mentes lennék. Ha nem lenne miheztartásom, ha nem lennének falak, korlátok, vagyis ha eltörlődnének belőlem. Akkor lennék bolond. Akkor.
Érdekes ez most nekem.
Egészen leköt a téma.
Ha valamit nem úgy csinálsz, mint az elvárás, a megszokott, a norma, akkor bolond vagy, vagy jobb esetben buta, szerencsétlen, idétlen, tudatlan, kattant vagy hasonlók. Persze mindez az okosak szerint.
És aztán meg lehet, hogy azok a legbátrabb, legszabadabb emberek. A buták, az idióták, az ostobák..
Pedig őket nevezzük korlátoltaknak. Agyilag korlátoltaknak.
És mi van akkor, ha csak egészen más szabályok szerint élnek.. és ennyi.
Érdekes, de kezdem magam rosszul érezni amiatt, hogy ezeket leírom.
Pedighát miért..
És mégis. Még most is rosszul érzem magam. És akkor lássuk csak mitől félek. Miért ez a rossz érzés?!?!
Sajnos tudom a választ.
Szégyen gyalázat, de nem merem felválallni ezeket a sorokat.
Nyilván nem felel meg a magammal szembeni elvárásaimnak.
Nem vállalom fel. Pedig leírtam. Én írtam. Mégsem merem.
Nincs tétje, nincs semmi amitől félnem kellene.. nem bánt érte senki, maximum kinevet három ember aki olvassa és talán el sem ér idáig..
De nem mindegy? -kérdezem magamtól.
Nem. -de miért nem?
nem tudom
Nevetséges vagyok. Sajnos. Jobb lenne viccesnek lenni.
Hát elszorult a torkom.
Zuhanyzok is most akkor egyet.
Letisztulok.
10:01