Hát elballagtam.
Innen is.
Leadtam a szakdolgozatomat, lassan leadom az indexemet is és ehhez képest még lassabban, de hamarosan végetér a diákságom is..

Egy hete kiköltöztem az albérletből, el Nyíregyházáról.
Tegnap Zsuzsi is.
Sírtunk.
Zsuzsival ugyanis egymás másik felei vagyunk már azt sem tudjuk hány éve.
Néhány éve meg is ünnepeltük, hogy nem tudjuk hány éve vagyunk barátok.
Aztán most egyszercsak szétköltöztünk. Nem azért mert ezt akartuk, hanem mert így alakult az élet.
Én most végzek, ő még diák marad.
Eddig ha tehettük minden napunkat együtt töltöttük, most sokkal ritkábban találkozunk majd..
Nem nem nem nem nem.
Elmondhatatlan félelem ez…
Tegnap sokat szipogtam(tunk) miatta.
Én Nyíregyházán, egy hintában (a sürgő előtt), Zsuzsi pedig Miskolcon egy buszon.
Ja meg még úton útfélen..
Zsuzsi..
Ő a legkedvesebb nekem!
Ő a pajtás, a bajtárs, a segítség, a megoldás, a nevetés, a vidámság, a felszabadultság, az őszinteség, az energia, az erő, a bizalom, az életben maradás, a leszarás, az elfelejtés, a talpraállás, a szó nélkül is segítő.. és még sorolhatnám..
Ő az aki mindenképpen KELL, hogy legyen. Egyszerűen muszáj!!
Annyi emlék, élmény.. áh közhelyesk ezek a szavak.. szóval különleges része az életemnek.
Persze ez most olyan mint egy rossz szerelmi vallomás, de ne hidd. Nem. Félre ne értsd.
Csak nem igazán találom a szavakat.
Pörögnek, sorakoznak a közös emlékek, a mindennapok, ami sosem volt szürke..
Hát azt hiszem ezt ő szedte össze igazán megfelelően.
Ezt írta, nézdd! -> http://bzsedit.spaces.live.com/Blog/cns!5FC4DFA6DE8707AA!270.entry
És írni lehetne még oldalakon, órákon át erről..
hmm
Biztos fogok is még. Potyognak a könnyeim.
Azt hiszem nem, nem lehet, hogy ezentúl hanyagoljuk egymást..
Elhalna belőlem egy nagyon nagy és fontos részem..
Elhalna belőlem a lényeg.
14:00